|
2023-04-10 21:00:33, hétfő
|
| |
| |
K. LÁSZLÓ SZILVIA KÖLTŐ, MESEÍRÓ VERSEI - VÁLOGATÁS
Budapesten élek, kisgyermeknevelő és gyógypedagógus végzettségem van. 2002 óta publikálok rendszeresen, a Dörmögő Dömötör c. gyermeklapban jelentek meg először verseim. Szívesen veszek részt író-olvasó találkozókon, gyermeknapi rendezvényeken, irodalomórákon, nagyon nagy élmény személyesen találkozni, beszélgetni kis olvasóimmal. A velük való találkozás, a sok pozitív visszajelzés ad erőt és hitet ahhoz, hogy tovább meneteljek a számomra kijelölt úton.
K. László Szilvia
HOGY IS VAN EZ?
Anyukámnak anyukája,
Énnekem a nagyanyám.
Anyukámnak apukája,
Ő pedig a nagyapám.
Elég furcsa úgy gondolom,
Idő kell, míg megértem.
Anyukám is volt kisbaba?
El sem hiszem egészen.
Apukámnak anyukája,
Nekem ő is nagyanyám.
Apukámnak apukája,
Ő a másik nagyapám.
Elmesélték nagyon sokszor,
Apa is volt kisgyerek.
Ennél furcsább történetet
Én még nem is ismerek!
Anya, apa, mamák, papák!
Mind voltatok gyerekek?
De sajnálom, hogy akkor még
Nem játszhattam veletek!
Gyertek hozzám le a földre,
Gyertek ide közelebb!
Mondjuk azt, hogy együtt vagyunk
Mindannyian gyerekek.
A FUVOLA ÉS A CSILLAGOK
Élt egyszer egy szép királylány,
- nem volt neki párja -
szépségének híre szaladt,
kérők hada várta.
Ám a leány válogatott,
elzavarta mindet
pedig a sok gazdag úrfi
ígért fűt, fát, kincset.
- Nem kell nekem fű és a fa,
nem kell nekem kincs sem -
így szólt a lány, készen állva,
hogy parancsot hintsen.
- Halljátok hát, mit kívánok
bárók és hercegek,
hozzátok a csillagokat, s
nyakláncot fűzzetek! -
El is indult a sok kérő,
kapaszkodtak egyre fel,
ám a fényes csillagokat
nem érhette senki el.
Falu szélén élt egy legény
nem volt neki mása,
szépen szóló fuvolája,
édes-bús nótája.
Egyik este dalba kezdett, s
olyan szépen szólott,
lába elé odafentről
fényes csillag hullott...
Azóta is muzsikálgat
türelmesen, lelkesen, s
csillagszemből készül a lánc
augusztusi esteken.
K. László Szilvia: A fuvola és a csillagok - Előadja: Fazekas Rebecca, 7 éves
Link
A LUSTA KISKAKAS
Egyszer volt egy kiskakas,
piros csőrű, tarajas.
Külsejében éppen olyan,
mint a többi kiskakas.
Mégis furcsa, mégis más volt,
nem olyan, mint társai.
Hajnalkeltő kukurikút
nem tudott ő mondani.
Aggódott az anyukája:
biztos beteg fiacskája.
Dorgálta az apukája:
szégyent hoz rá fiacskája!
Nevetett a Nap, a Hold:
mert a kakas lusta volt.
Délig aludt az ágyában,
nem ébredt fel semmire,
pedig tudta, jó kakasnak
hajnalban kell kelnie.
A Napocska cirógatta,
mégis aludt, mint a bunda.
Anyukája keltegette,
mégis durmolt, mint egy medve.
Egyszer aztán, egy szép napon,
olyasmi történt vele,
amitől a kiskakasnak
megváltozott élete.
Felrepült a szemétdombra,
és ahogy ott kapirgált,
szemétdombnak közepében
ébresztőórát talált.
Megismerte, megszerette
ágya mellé le is tette.
Hogy csörögjön, fel is húzta,
ébresztőre állította.
Örült anyja, örült apja,
nem ismertek a kakasra!
Ettől kezdve fürge volt,
ő keltette a Napot!
A LUSTA KISKAKAS - Videó
Link
A MI KISKUTYÁNK 
Van nekünk egy kicsi kutyánk,
Liza névre hallgat ő.
Négy lába van, hosszú füle,
Hosszú farka tekergő.
Hasonlít rá néhány kutya,
Mégis szebb a többinél,
Okosabb és kedvesebb is,
Én már rájöttem, miért.
Akármerre járunk-kelünk,
Van kiskutya, rengeteg,
Ám azokat nem ismerjük,
Liza pedig a mienk!
AMIKOR ANYA MOS
Amikor anya mos, én is segítek.
Válogatom a ruhákat:
Külön a sárgákat,
Külön a fehéret,
Külön a pirosat,
Külön a sötétet.
Amikor anya főz, én is segítek.
Megtisztítom a zöldséget:
Mosom a krumplit,
Mosom a céklát,
Mosom a retket,
Mosom a répát.
És még csak el sem fáradok közben!
A TÉTOVA TÖRPE
Egyszer volt egy törpike,
de milyen tétova!
Egyik nap IDE tett valamit,
Másnap visszatette ODA.
El akart indulni,
De igencsak gondban volt,
Mert ide nézett, oda nézett,
erre lépett, arra lépett,
egy helyben toporgott.
Ekkor jött a déli szél:
"ez a törpe mit henyél? Ide néz, meg oda néz,
Erre lép, meg arra lép,
Csak egy helyben toporog,
Fújok rá egy jó nagyot!"
Így is tett a déli szél,
Már a törpe nem henyél,
Szellő szárnyán messze száll,
Üveghegyig meg sem áll.
Ott él most a törpike,
már nem tétova!
Azóta mesékben szerepel,
mióta új lett az otthona.
Esténként elindul,
és vidáman integet, mert itt is hívják, ott is hívják,
- kérlek, gyere újra! - mondják,
várják a gyerekek.
AZ ALMA
Volt egyszer egy almafa
almafának ághegyén
piros alma üldögélt
sej-haj, üldögélt.
Ő maradt csak, egymaga.
Jött a nagy szél sereggel,
dérrel-dúrral, mogorván
cibálta az almafát
híj-húj, az almafát.
Az alma mégsem esett le.
Ült csak ült csak üldögélt
almánk a fa ághegyén
sej-haj, üldögélt,
dühös szélen nevetgélt.
Jöttek gonosz varázslók,
kuruzslók és vén banyák
bűvölték az almafát
hókusz-pók, az almafát.
De nem leltek varázsszót.
Ült csak ült csak üldögélt
almánk a fa ághegyén
sej-haj, üldögélt,
a banyákon nevetgélt.
Arra jött egy kicsi lány.
Felnyújtotta két kezét,
kérése az égig ért,
piros almáig felért:
"kérem almád, almafám!"
Képzeljétek, mi történt!
Bizony, már nem üldögélt
almánk, a fa ághegyén,
sej-haj, leesett,
a kislányra nevetett,
a mesének vége lett.
ÁLLATI
Kenguru az erszényében
nem a pénzét hordja,
halacska a halpénzével
nem mehet a boltba.
A harcsának van bajusza,
nem pödri, nem vágja,
a kecskének van szakálla,
mégsem borotválja.
A ráknak a tarisznyája
nem rejthet pogácsát,
nem használnak hajszárítót
elektromos ráják.
Hőscincérnél hősebb lehet
valamennyi ember,
de nem árt, ha meg van áldva
birkatürelemmel.
DÜHÖS VAGYOK
Nem értem a felnőtteket.
Azt hiszik, hogy minden gyerek
egyfolytában elégedett,
s dühös, csak egy felnőtt lehet.
Pedig van, hogy apuk, anyuk
leszidnak, bár nincs igazuk.
Megtehetik, ők a nagyok,
s csodálják, hogy dühös vagyok.
Dühös vagyok, dühös vagyok,
igenis, hogy dühös vagyok!
Van úgy, hogy az iskolában
nem sikerül, amit vártam
ezt sem értik meg a nagyok,
s csodálják, hogy dühös vagyok.
Dühös vagyok, dühös vagyok,
igenis, hogy dühös vagyok!
Miért nehéz értenetek?
Azért, mert az ember gyerek,
még nem mindig elégedett,
ezer gondja, baja lehet.
Ne szidjatok, figyeljetek!
Elűzöm én a mérgemet.
Elűzöm én, elkergetem,
messzi földre tessékelem!
EGÉRMESE
Egyszer volt, hol nem volt,
Dunánál is messzebb volt,
Tiszánál is messzebb volt,
bizony, nagyon régen volt.
Az egerek országában
Úgy tartják, hogy igaz volt.
Egérárok egérnépe nyugalomban éldegélt,
akadt bőven ennivaló, csend honolt és békesség.
Ám egy napon szörnyű dolog történt meg az árokban!
Korán reggel arra keltek, baj történt a városban.
Házak dőltek, fák ropogtak, hullottak az egerek,
visítozva menekültek felnőttek és gyerekek.
- Mi történik? - kérdezgették félénken az egerek.
- Földrengés van? Vihar pusztít? Ránk törtek a szellemek?
Összegyűltek sietve a fő-fő tudós egerek,
találják meg mihamarabb, hogy ez a baj mi lehet!
Méricskéltek, számolgattak, figyelték a terepet,
végül aztán megszületett kérdésre a felelet:
- Nem földrengés, nem tornádó. Nem csalás, nem ámítás,
bizony, ez egy veszedelmes, hórihorgas óriás.
Lett erre nagy riadalom, lótás-futás, cincogás!
Amerre az óriás járt, követte a pusztulás.
Összegyűltek sietve a fő-fő tudós egerek,
Találják ki mihamarabb, a megoldás mi lehet!
Összeültek, tanakodtak, figyelték a terepet,
végül aztán megszületett kérdésre a felelet:
- Mivel ez egy veszedelmes, hórihorgas óriás,
fogjunk össze, pusztítsuk el! Ez megoldás. Semmi más.
Másnap reggel összegyűltek a legbátrabb egerek,
harciasan megindultak, ropogtak a fegyverek.
Igen ám, de az ellenség hórihorgas óriás!
Ásítozva lesöpörte, lerázta a támadást.
Sírtak-ríttak az egerek, remegtek a gyerekek,
mi lesz velük, az óriás lassan mindent betemet!
Eközben egy pöttöm egér (legkisebb az árokban),
kiosont a hátsó kapun, s elindult a városban.
Nem búcsúzott el senkitől. Zsákot vett a hátára,
megkereste az óriást, s felmászott a lábára.
Három napon, három éjen kapaszkodott egyre fel,
néha bizony meg is csúszott, de csak ment, a hegyre fel.
Mikor aztán kimerülten feljutott a vállára,
kényelmesen benézhetett az óriás szájába.
Összeszedte bátorságát, elővette mosolyát,
illendően nagyot köszönt: - szép jó reggelt, óriás!
Csodálkozva nézett vissza a hatalmas szörnyeteg,
hunyorogva vizsgálgatta a csepp gyerekegeret.
- Miért vagy rossz? - szólt a kicsi. - Miért bántod népemet?
Jó neked, hogy elpusztulnak az ártatlan egerek?
Lábad nyomán házak dőlnek, hervadnak a virágok,
egykettőre tönkreteszed, kiirtod a világot!
- Ne haragudj, kicsi egér! - döbbent meg az óriás.
- Bármit tettem, nem akartam! Véletlen volt, semmi más.
Óriások földjén élek, Bumfóka az én nevem,
gyerek vagyok, hiszen látod, égig sem ér a fejem.
Elkószáltam szüleimtől, így kerültem hozzátok,
s a magasból nem láthattam a kis egérvilágot!
Szánom-bánom, amit tettem, bocsássál meg mindenért,
hazamegyek enyéimhez. Isten veled, kisegér!
Ezzel lassan, óvatosan, kerülve minden lakást,
Visszament a hazájába Bumfóka, az óriás.
Egyszer volt, hol nem volt,
Bizony nagyon régen volt.
Az egerek országában
úgy tartják, hogy igaz volt.
FENT AZ ÉGEN PIPÁZIK A NAP
Fent az égen pipázik a Nap
pipájára oda-oda
csap.
Pipa füstje szétúszik és
megnő,
lesz belőle sötét felhő
erdő.
Tekeredik-bodorodik
duzzad,
belsejében sötét vihar
szunnyad.
Ha felébred és teljes gőzzel
támad,
hűs zivatar locsolja a
fákat.
Csapot-papot-pipát hagy a
Nap,
elbújik,
és otthon is marad.
GERGELY-JÁRÁS (ISKOLÁBA HÍVOGATÓ) 
Gyere velünk iskolába,
hívogat a szó,
elmondjuk, hogy nagynak lenni
miért olyan jó.
Az ABC, sok-sok betű
barátod lesz majd,
csupa csudás és izgalmas
mesét mondanak.
A számok is sorba állnak,
beszélnek veled,
mikor lesz több, mikor kevés
megsúgják neked.
Mosolygósak a tanítók,
és elhiheted,
mint egy okos, nagy gyerekkel
úgy bánnak veled.
Nemsokára írni is tudsz,
számolsz egyedül,
büszke lesz rád anyu, apu,
mindenki örül.
Gyere velünk iskolába,
hívogat a szó,
hisz tudod már, nagynak lenni
bizony nagyon jó!
HA FELNÖVÖK
Azt hiszem, ha felnövök
Űrhajós leszek.
Odalentről integetnek
Majd az emberek.
Azt hiszem, ha felnövök
Orvos is leszek.
Rendelőmben meggyógyulnak
Majd az emberek.
Azt hiszem, ha felnövök
Nagy tudós leszek.
Tudásomért csodálhatnak
Majd az emberek.
Azt hiszem, hogy mindenképpen
Jó ember leszek,
Elérem, hogy szeressenek
Majd az emberek.
HALIHÓ, A TÖRPE (KRISTÓF, NIKI MESÉJE)
Kristóf, Niki, figyeljetek,
Elmondok egy történetet!
Ez a mese úgy kezdődik,
Ahogy kezdődnie illik.
Úgy-úgy, bizony: egyszer volt,
egyszer volt, meg hol nem volt.
Volt egyszer egy nagy szakállú,
nagy szakállú, görbe lábú,
görbe lábú kismanó,
úgy hívták, hogy Halihó.
Ez a manó egyet gondolt,
görbe lábán nagyot ugrott,
felpattant a szellőre,
s rácsücsült egy felhőre.
Ott utazott éjjel-nappal,
télen, nyáron és tavasszal,
ősszel is ott utazott,
kiáltozott jó nagyot:
- Halihó, halihó, én vagyok itt, Halihó!
Egyszer aztán, képzeljétek,
felhő széléről lenézett,
s meglátott két gyereket.
Igen-igen, titeket!
Kis fejében egyet gondolt,
felhőről szellőre ugrott,
és itt termett előttem.
(Bizony jól meglepődtem!)
Átadott egy üzenetet,
kért, hogy osszam meg veletek.
Azt üzente, jön még erre,
s ha látjátok felhőn ülve,
kiáltsátok a nevét,
s köszöntsétek, erre kért.
Észre fogjátok majd venni,
könnyen meg lehet ismerni,
ha felhőn ül, s görbe lábú,
ezen kívül nagy szakállú,
ráadásul kismanó,
akkor ő az, Halihó!
HÓEMBERNYI HADSEREG
Egyszer régen, nagyon régen
Ezelőtt már sok-sok évvel,
Megérkezett Tél apó,
Szakállából hullt a hó.
Jégcsap lógott minden fáról,
Varjak károgtak az ágról,
Nyuszi, cica meglapult
Zúzmara volt itt az úr.
Hófehér volt nagykabátja,
Jégcsapból állt a szakálla,
Lehelete dermesztő,
Szíve kemény, mint a kő.
Ajaj, bizony rettentő,
Szíve kemény, mint a kő!
Ez a nagy úr tanakodott,
Törte fejét, okoskodott:
"Megesz itt az unalom,
Ezt már mégsem hagyhatom!
Én vagyok a legügyesebb,
Nincsen nálamnál eszesebb,
Nem áll senki felettem,
Uralkodni születtem.
Szükségem van hatalomra,
Nem várok jobb alkalomra
Fegyver van itt rengeteg,
Kell hozzá egy hadsereg!"
Megfújta a trombitáját,
Elővette csatabárdját,
Szépen, lassan körbejárt...
S egy hóember mögé állt.
Ketten jártak most már körbe
Domboldalról hegytetőre
Fújták csak a trombitát...
És még kettő odaállt!
Négyen jártak körbe-körbe,
Domboldalról le a völgybe,
S tíz hóember odaállt,
Aztán ötven odaállt,
Száz hóember odaállt.
Meneteltek, úgy vonultak,
Harci hógolyókat gyúrtak,
Hullámzott a nagy tömeg,
Hóembernyi hadsereg.
Zúzmara úr egyet intett,
S jött a jeges fergeteg!
Lövöldözték a varjakat.
Megdobálták a nyuszikat.
Elkergették a cicát.
Fusson, ki amerre lát!
A csatazaj messzire szállt,
Már a felhők tetején járt,
Hol a Napsugár lakik
-Ott pihen most tavaszig-.
Ám a nagy zajra felriadt,
Megfordult a paplan alatt,
S álmos szemét törölve,
Lepillantott a Földre:
"Hóemberek, mit csináltok?
Nyuszit, cicát mért dobáltok?
Álljon meg csak a menet,
Elveszem a kedvetek!"
Mosolyogva rájuk nézett,
Pillantása tűzben égett,
Ontotta a meleget,
Olvasztotta a jeget.
A hadsereg riadtan állt,
Zúzmara úr vízcseppé vált,
S követték a többiek,
Elolvadt a hadsereg.
Napsugárka egyet fordult,
Lába nyomán meleg tódult.
Tél apót elkergette,
Tavaszt hívott helyette.
HOGY IS VAN EZ?
Anyukámnak anyukája,
Énnekem a nagyanyám.
Anyukámnak apukája,
Ő pedig a nagyapám.
Elég furcsa úgy gondolom,
Idő kell, míg megértem.
Anyukám is volt kisbaba?
El sem hiszem egészen.
Apukámnak anyukája,
Nekem ő is nagyanyám.
Apukámnak apukája,
Ő a másik nagyapám.
Elmesélték nagyon sokszor,
Apa is volt kisgyerek.
Ennél furcsább történetet
Én még nem is ismerek!
Anya, apa, mamák, papák!
Mind voltatok gyerekek?
De sajnálom, hogy akkor még
Nem játszhattam veletek!
Gyertek hozzám le a földre,
Gyertek ide közelebb!
Mondjuk azt, hogy együtt vagyunk
Mindannyian gyerekek.
ICI-PICI KIFLICSÜCSÖK
Ici-pici kiflicsücsök,
Ha nem mész el, melléd ülök.
Melléd ülök, átölellek,
Átölellek, mert szeretlek.
Tizenkettő több, mint három,
Úgyis te leszel a párom!
Ha megnövök megkereslek,
Feleségül el is veszlek.
KI VAN A TELEFONBAN?
Amikor még kicsi voltam,
igen-igen buta voltam.
Beszélni is alig tudtam,
szaladni se nagyon tudtam.
Ráadásul azt gondoltam,
(nem is tudom hogyan mondjam)
kinek hangját hallom, ott van,
benne van a telefonban.
Mama, papa, néni, bácsi,
apa, Kata, Méri, Klári,
hogy a hangjuk tudjon szállni,
mind, mind bele szoktak mászni.
Egy dolog volt magas nekem,
hiába is törtem fejem,
nem sikerült megfejtenem,
hogy férnek el a kis helyen.
Most már persze okos vagyok,
ilyen butát nem gondolok,
annyit mégis elárulok,
néhány dolgot még nem tudok.
Értem én, hogy hangunk rezeg,
fölöttünk meg műhold kereng,
mégsem értem, hogyan lehet
onnan leszedni a jelet.
Nem baj, egyre többet tudok,
hipp-hopp elszállnak a napok,
néhány év, és felnőtt vagyok,
addig mindent megtanulok.
MÉGIS KÖNNYEBB
Nehéz dolog betűt írni,
Kifogni a ceruzán,
Mégis könnyebb, mint tevének
Átbújni a tű fokán.
Nehéz dolog mosogatni,
Megfőzni a vacsorát,
Mégis könnyebb, mint tevének
Átbújni a tű fokán.
Nehéz dolog jónak lenni,
Ez a nehéz igazán!
Mégis könnyebb, mint tevének
Átbújni a tű fokán!
NEMTALÁLOD KIRÁLYSÁG
Nemtalálod királyságban, Hordóhasú Ferdinánd
Annyit evett, úgy meghízott, kihízta a palotát.
Hamar újat építtetett, sürgött-forgott a sok ács,
Sírt a fűrész, fúrt a fúró, kopogott a kalapács.
Nemtalálod királyságban morogtak az emberek:
"Annyit eszik a királyunk, mindenki mást tönkretesz."
Hordóhasú meghallotta ezeket a híreket, s
Egykettőre megszületett papíron egy rendelet:
"Én, a nagy úr, kihirdetem, halljátok a parancsot,
Fejét veszti minden ember, aki túl soványra fogy!
Éljenek hát a kövérek, én csak egyet kívánok,
Pusztuljatok gyenge férgek, pusztuljatok soványok!"
Zúgolódtak az emberek, de hiába, nincs mese,
Szembeszállni a királlyal, persze nem volt értelme.
Nem költöttek semmi másra, ettek-ettek szüntelen
Aki ellenállni próbált, nem volt pardon, kegyelem.
Egy nap aztán, ki nem bírta, s féltette az életét,
Bujdosásra adta fejét, így oszlottak szerte-szét.
Már csak egy legényke maradt, aki nem lett túl kövér
Tudta, ő sem menekülhet a végzet hozzá is elér.
Igen ám, de ekkor történt egy váratlan fordulat,
A szomszédos királyságban összeállt egy nagy csapat.
Ellenség szállt az országra, s Hordóhasú Ferdinánd
Hiába állított sorba száznál is több katonát.
Menni is csak alig bírtak, még kevésbé harcolni,
Félő volt, a nagy csatában mind el fognak hullani!
Megijedt most Hordóhasú, hívatta az egy soványt
Ha megmenti az országot, átadja a koronát.
Erre aztán harcba indult Vékonycsontú Alajos,
A megkerült soványakból állított egy csapatot.
Harcba mentek, derekasan csatároztak, helytálltak,
Harmadnapra diadallal nagy győzelmet arattak.
Hordóhasú Ferdinánd most mit tehetett egyebet,
Koronáját, trónját adta, és új királyt hirdetett.
Örültek az emberek, ám nem volt soká nyugalom,
Vékonycsontú Alajosnak megártott a hatalom...
Figyeljetek! - szólt a néphez. - Én szólok, a nagy király.
Ólomlábú harcosokkal ne üljünk egy asztalnál!
Annyit mondok barátaim, vékonycsontú cimborák,
Pusztuljanak a kövérek, éljen mind aki sovány!
Mit tehettek az emberek, alig-alig ehettek
Egyre soványabbak lettek, lefogytak a kövérek.
Aki mégis duci maradt, kizárták a házakból,
Megkövezték, elüldözték, kitették a városból.
Igen ám, de megint történt egy váratlan fordulat,
Az országra ismét rátört egy szomszédos nagy csapat.
Vékonycsontú Alajosnak csapata hiába ment,
Mert az első gyenge szellő elfújta az összeset.
Vékonycsontú Alajosnak a hatalma odalett.
Hosszú-hosszú idő telt el, míg az ország talpra állt,
S elérkezett a pillanat, válasszanak új királyt.
Na de milyen király legyen? Se túl kövér, se sovány,?
Ne legyen túl hórihorgas, mégis több egy arasznál?
Ne legyen túl nagy a haja, de ne legyen kopasz se?
Ne legyen csúf, ne legyen szép, ne legyen furcsa színe?
Nemtalálod királyságban, dombon, völgyön és hegyen,
Minden ember azt szeretné, hogy a király bölcs legyen.
Ne ítéljen túl hirtelen, hiszen éppen az a szép,
Kövérek is, soványak is, az emberek sokfélék.
NÉVNAPODRA
Lehet rövid, lehet hosszú,
Vidámabb vagy komolyabb,
Mindenképpen megtanulod,
Hogy a neved, az Te vagy.
Így szólít meg apa, anya,
Aki ismer, tudja már.
Minden évben van egy nap, hogy
Téged köszönt a naptár.
Eljött ismét ez a szép nap,
Ugye büszkén hallgatod?
Azt kívánjuk mindannyian:
Kristóf, boldog névnapot!
RINGATÓ
Aludj, aludj, kicsi Bence,
Óvjanak az angyalok,
Ragyogjon Rád Hold az égről,
Zenéljenek csillagok!
Langyos szellő simogasson,
Fa susogjon száz mesét,
Mosolyogva hallgasd mindig
Madaraknak énekét.
Bú és bánat elkerüljön,
Mindig lásd a fényeket,
Szerencse és sok szeretet
Kísérje az életed!
SÜNI SÁRA SÜNRUHÁJA
Süni Samu kicsi lánya,
az aprócska Süni Sára,
ősszel megy már óvodába.
Van már neki ovizsákja,
van már jele: napsugárka!
S új ruhát varr a mamája.
Süni Sára új ruhája
el is készül nemsokára,
ezt a napot nagyon várja.
Süni mama szabja-vágja,
ügyeskedik, hisz a vágya:
csinos legyen majd a lánya.
Olló s anyag táncát járja,
néhány lyuk kerül még rája,
sok tüskének ez a párja.
Végre kész az új ruhája,
Süni Sára felpróbálja,
tükör előtt megcsodálja,
s indulhat az óvodába!
SZÍNES CERUZÁK
Kék, zöld, piros, sárga,
Sok-sok színes ceruza!
Egész világ be van zárva
Nézd, ebbe a dobozba!
Amikor én kieresztem,
Kiszabadul a világ
Színes nyájam terelgetem,
Dolgoznak a ceruzák.
Ha úgy tetszik, ragyog a nap,
Ha akarom, hó esik,
Vidám nyuszik ugrándoznak,
Aztán egymást kergetik.
Erre, színes tulipánok
Nyújtogatják nyakukat,
Amarra meg margaréták
Legyezgetik szirmukat.
De legjobban azt szeretem,
Ha az egész papíron
Velem játszik, velem nevet
Apa, anya, kishúgom.
SZOBA
Kaptam tegnap külön szobát,
nagy és szép és gyönyörű!
Kaptam bele hajas babát,
Barbie-házat, s a tapétáról
körös-körül macik néznek rám.
Örülök a szép szobámnak, mert
nagy és szép és gyönyörű...
Csak az a baj, ha beküldenek,
hogy végre már nyugton legyek,
nézegetem a babákat és a fényes babaházat,
bámul rám a sok-sok maci,
De hiába kérdezem,
nem szól hozzám senki sem.
SZÜLINAPRA
Eltelt ismét egy hosszú év,
- bár még el sem hiszed tán -
szülinapi tortatetőn
eggyel több a gyertya már.
Ellenőrizzük le gyorsan,
Kezdhetjük a számolást?
Egy-kettő-három-négy-öt...
Ennyi gyertya vár itt rád.
Nincs más dolgod, fújd el mindet,
Végy levegőt, jó nagyot!
Közben hallgasd, hogy kiáltjuk:
Boldog születésnapot!
TARISZNYÁBA VALÓ VERS
Lehet szegény, aki gazdag,
s lehet gazdag a szegény,
csak az fontos, milyen kincs ül
bent, a szíved rejtekén.
Ha megtanulsz mosolyogni,
észreveszed, ami szép,
rádöbbensz majd, amit te adsz,
mások azt nyújtják feléd.
Gyűjts magadnak igazgyöngyöt,
rakj el minden szép mesét,
ne hagyd, hogy a kedved rontsa
buta, bántó, rossz beszéd!
Ülj le néhány gondolattal,
hallgasd, hogyan hegedül,
mert ha veled van a fejed,
soha nem vagy egyedül!
ÜTÖTT-KOPOTT ÖREG MEDVE
Ütött-kopott öreg medve
- Zsuzsi maci a neve-
Volt egy kislány, aki egykor
Tejben-vajban fürdette.
Éjszakánként vele aludt,
Ölelgette, szerette,
Akkor örült, ha a mackót
Mindenhova vihette.
Évek teltek, nőtt a kislány,
Öregedett a maci,
Egyre inkább meglátszottak
A szeretet nyomai.
Karja lógott, hasa szakadt,
A fűrészport hullatta,
Szerencsére, egy jó nagyi
Minduntalan megvarrta.
Ütött-kopott öreg medve
-Zsuzsi maci a neve-
Kis gazdája, hű barátja
Felnőtté vált mellette.
Nem maradt azonban árva
Ez a kedves, vén maci,
Hisz egy szöszke, kicsi fiú
Egész nap dédelgeti.
VÉKONY DRÓTON 
Vékony dróton kismadarak,
kékek, sárgák, pirosak
egymás mellett ülnek sorban,
lebegtetik szárnyukat.
Csendben ülnek, nem csevegnek,
de ez persze nem csoda,
mert ez a sok tarka madár
mind-mind száradó ruha.
VIOLA, A TEKNŐSBÉKA
Viola, a teknősbéka (no még ilyet ki látott)
Alaposan megtréfálta egy napon a családot.
Gondolt egyet, fogta magát, üvegkádból kimászott.
Fellépett a magas kőre, átlépte az üveget,
Végigsétált a polcokon, megnézte a könyveket.
Nem is jutott az eszébe, hogy már vissza nem mehet.
Ám, miután megtekintett minden egyes virágot,
Úgy érezte, nagyon éhes. Megunta a világot.
Ekkor kezdte el megbánni, hogy az előbb kimászott.
Szerencsére Liza kutya meglátta a szökevényt,
Megugatta, vigyázott rá, míg a gazdi odaért.
Visszakerült a helyére, így a kaland véget ért.
(Dupla adag szárított hal kárpótolta mindenért.)
VÖRÖS BUNDÁS CIRMI CICA
Élt egyszer egy kópé cica,
vörös bundás Cirmi.
Fejét mindig azon törte,
hogy lesz egyenesből görbe,
minden egyes nap a héten
meg kellett őt szidni.
Egy szép napon mit talált ki,
el sem fogod hinni!
Elutazott a kis család,
két hétig csak övé a ház,
úgy döntött hát Cirmi cica,
vendéget fog hívni.
Varjú Vili épp arra járt,
behívta a házba.
Kihozta a lyukas sajtot,
mézes tejet, bort is bontott,
lekvárt, diót előhozott,
vajjal megkínálta.
Ettek-ittak, jól mulattak,
aludtak egy hétig.
Gyomruk korgott, úgy ébredtek,
újra ittak, újra ettek,
énekeltek, táncot roptak,
míg csak tudtak lépni!
Igen ám, de eltelt a hét,
hazajött a család.
Sajtot, vajat, bort nem leltek,
mézet hiába kerestek...
A pincében varjút láttak.
És hortyogó cicát!
Dühös lett ám a gazdasszony,
pergett csak a nyelve!
Máshogy hangzott ez a nóta,
seprű volt a koppantója!
Dínom-dánom mulatságnak
gyorsan véget vetve:
Varjú Vili, Cirmi cica
távozott sietve.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: K. László Szilvia |
|
|
|
Címkék: kisgyermeknevelő, birkatürelemmel, irodalomórákon, csillagszemből, rendezvényeken, gyógypedagógus, gyermeklapban, meggyógyulnak, meglátszottak, szembeszállni, születésnapot, szemétdombnak, visszajelzés, vizsgálgatta, csodálhatnak, mindenképpen, királyságban, gyerekegeret, megszületett, pusztuljatok, ellenőrizzük, kiflicsücsök, ébresztőórát, köszöntsétek, hőscincérnél, szemétdombra, megváltozott, éjszakánként, egyfolytában, kapaszkodtak, kapaszkodott, felnyújtotta, igazgyöngyöt, összegyűltek, lepillantott, vékonycsontú, velük való, számomra kijelölt, másik nagyapám, szép királylány, leány válogatott, fényes csillagokat, csillagok –, többi kiskakas, kakas lusta, szép napon, kicsi kutyánk, helyben toporgott, déli szél, helyben toporog, nagy szél, alma mégsem, László Szilvia, LÁSZLÓ SZILVIA KÖLTŐ, MESEÍRÓ VERSEI, Dörmögő Dömötör, HOGY IS VAN EZ, FUVOLA ÉS CSILLAGOK, Fazekas Rebecca, LUSTA KISKAKAS, AMIKOR ANYA MOS, TÉTOVA TÖRPE, DÜHÖS VAGYOK, FENT AZ ÉGEN PIPÁZIK NAP, ISKOLÁBA HÍVOGATÓ, NIKI MESÉJE, HÓEMBERNYI HADSEREG, Megérkezett Tél, ICI-PICI KIFLICSÜCSÖK, MÉGIS KÖNNYEBB, NEMTALÁLOD KIRÁLYSÁG, Hordóhasú Ferdinánd, Vékonycsontú Alajos, Vékonycsontú Alajosnak, Ragyogjon Rád Hold, SÜNI SÁRA SÜNRUHÁJA, Süni Samu, Süni Sára, SZÍNES CERUZÁK, TARISZNYÁBA VALÓ VERS, ÜTÖTT-KOPOTT ÖREG MEDVE, VÉKONY DRÓTON, Szerencsére Liza, VÖRÖS BUNDÁS CIRMI CICA, Varjú Vili,
|
|
Offline
